Lovasijász versek
Nyílröpte
Lüktet a dobbal , lüktet a vér,
Magyarnak lenni- mond! - mennyit ér?
Vágtat a mén és jó lovasa,
Eggyé válnak mint föld moraja.
Nyílcsokor koppan, a tegezből int,
Kiperdül hamar, húrt érint.
Feszül az ideg, repíti messze,
Suhan a nyíl- épp közepébe.
Mindig talál, mindig sebez,
Amiben megáll, éltet végez.
Zizeg egyre a repülő nyílsor,
Vágtató ifjak csapata egykor:
Dobol a sámán, dobol a vérem,
Dobban a patkó az én ereimben,
Egyek voltunk valaha régen,
Tán Verecke hűvös erdeiben.
Feszül a húr és röppen a nyíl,
Érzem a légben új utat nyír.
Én voltam egykor a lüktető dob,
Én voltam nyílhegy, mi halált okoz.
Én voltam pata a rohanó réten,
Én voltam sírás a kárpáti szélben.
Én voltam karvaly szélszárnyú tolla,
Felemelt gyermek mosolygó anyja,
Én voltam szarvas lába nyoma,
Én voltam kürt hívó szava.
Szívem is együtt harsog a dobbal,
Lelkem is együtt suhan a nyíllal.
Értem is rikolt a sámán ének,
Nekem is fájnak a vándorló évek,
Én is aggódom útját e népnek,
Csak e nyelven értem a szépet.
Érzem az ívét a nyílhegyi útnak,
Mert e Hazában Magyarnak hívnak!
(Szinak Lászlóné Tata 2011)
LÓRA ÜLTEM, HOGY VILÁGOT LÁSSAK
ÍJJAT FOGTAM, HOGY CÉLRA TALÁLJAK
LOVAM A MÚLTBA RÉVED
ÍJJAM REPÍT EZER ÉVET
KEREK A VILÁG KÖRÜLÖTTEM
LELKEM SÚGJA: HAZAJÖTTEM
DÖNGJENEK HÁT VAD DOBOK
HULLASSÁTOK KÖNNYEM
SZAGGASSÁTOK HÚSOMAT
TÉPJÉTEK SZÉT TESTEM
VIGYÁZZÁTOK LELKEM
LELKEM NÉMASÁGA
PATAK TISZTASÁGA
KEREK NAP VILÁGA
SÓLYOM VIJJANÁSA
TŰZ LOBBAN
DOB DOBBAN
LÓ SZÖKKEN
NYÍL RÖPPEN
ÜZENNEK A CSILLAGOK
SÖTÉTEK A NAPPALOK
GYÖNGÉK A TESTEK
FÉLNEK A LELKEK
HITET FELEDNEK
REMÉNYT KERESNEK
KÖNNYEMET NAPUKÉRT
VÉREMET HITÜKÉRT
LELKEMET LELKÜKÉRT
LÓ SZÖKKEN, NYÍL RÖPPEN
LÓ SZÖKKEN, NYÍL RÖPPEN
(Kassai Lajos)
Lovam vágtája
Ijam felajzása
Véremnek vad tánca
Őseim életét élni kívánja
Elmúlt ezer év
Álmom a múltba néz
Az út amit látok
Harcosok, szilaj lovak közt járok
A tűz fényében a levegőben a földben
vágtató lovaim dübörgésében érzem.
Ez a vágyam az életem, amiért ha kell
Harcolok! Százszor is meghalok!
Szellemek közt vágtatok